Az utóbbi időben egyre többször találkozom azzal a véleménnyel, hogy egy tenyészet értékét az alapján próbálják megítélni, hány kutyája van, vagy évente hány alom születik nála. Szerintem ez egy téves megközelítés.
Nem a kis tenyészet a jó, és nem is a nagy tenyészet a rossz – vagy éppen fordítva. A tenyészet mérete önmagában semmit nem mond el a színvonaláról. Lehet valakinek két tenyészkutyája, és fantasztikus munkát végezni, ahogyan lehet húsz vagy harminc tenyészkutyával is ugyanilyen magas színvonalon dolgozni. Sajnos ennek az ellenkezője is igaz.
A tenyésztőt nem a kutyáinak száma vagy az almok mennyisége minősíti, hanem a munkája, a hozzáállása és a felelősségvállalása.
Egy jó tenyésztőt az is megkülönböztet, hogy képes a szívével és az eszével egyszerre dönteni. Tudja, mikor kell egy kutyát kivonni a tenyésztésből, vagy akár be sem vonni, még akkor sem, ha az a kutya több ezer euróba került, külföldről érkezett, vagy óriási reményeket fűzött hozzá. Ha úgy látja, hogy egészségügyi, genetikai, idegrendszeri vagy küllemi szempontból nem szolgálja a fajta jövőjét, akkor meghozza ezt a nehéz döntést. Mert egy valódi tenyésztő számára nem az számít, mennyit fizetett egy kutyáért, hanem az, hogy mit adhat tovább a következő generációnak. A fajta érdeke mindig fontosabb, mint az ego vagy a befektetett pénz.
A valódi kérdés az, hogy egy tenyésztő mennyit fektet bele a tenyészetébe. És itt nem csupán a pénzről beszélek, hanem az időről, az energiáról, a rengeteg munkáról, a tanulásról, az éjszakázásokról, a szocializációról, az egészségügyi szűrésekről, az állatorvosi ellátásról és arról a sok lemondásról, amit ez a hivatás jelent.
Természetesen az anyagi ráfordítás is óriási szerepet játszik. Egy lelkiismeretes tenyésztő nem ugyanazokat a vérvonalakat forgatja generációkon keresztül. Komoly összegeket áldoz arra, hogy különböző országokból új vérvonalakat vásároljon, és ne beltenyésztéssel dolgozzon, sokszor milliókat fektet olyan kutyákba, amelyek genetikailag előreviszik az állományát. Folyamatosan azon dolgozik, hogy javítsa a típust, megőrizze az egészséget, a stabil idegrendszert és a fajta legjobb tulajdonságait.
Sokan azt sem veszik figyelembe, hogy egy nagyobb tenyészetnek számos előnye is lehet. Ha a tenyésztő tudatosan építette fel az állományát, sokkal több lehetősége van a vérvonalak megfelelő párosítására. Miközben az egyik anyakutya pihen és regenerálódik, egy másiknak lehet alma. Ettől még egyik sincs túlterhelve. A kutyák számával nincs probléma, amíg minden egyes kutya ugyanazt a szeretetet, gondoskodást, minőségi ellátást, mozgást, figyelmet és állatorvosi felügyeletet kapja meg.
Legalább ennyire fontos az is, hogy milyen kutyák kerülnek ki a tenyészetből. Egészségesek? Kiegyensúlyozott idegrendszerűek? Megfelelnek a fajtastandardnak? Boldog családi kutyákká válnak? Mit mondanak azok, akik már vásároltak onnan? Visszajárnak? Ajánlják másoknak is? Ezek sokkal többet elárulnak egy tenyészetről, mint bármilyen statisztika.
És számomra van még egy dolog, ami talán a legfontosabb
Egy jó tenyésztő munkája nem akkor ér véget, amikor a gazdi hazaviszi a kiskutyát. Éppen akkor kezdődik egy életre szóló felelősség.
Ott van-e a gazdi mellett hónapokkal vagy akár évekkel később is? Felveszi-e a telefont, ha segítségre van szükség? Segít-e tanácsokkal, támogatással? Ha baj történik, nem tűnik-e el, hanem minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen – szakmailag, emberileg, és amikor lehetősége engedi, akár anyagilag is. Egy valódi tenyésztő nem engedi el a kölykei kezét az átadás pillanatában.
Véleményem szerint a jó tenyésztőt nem a kölykök száma teszi jó tenyésztővé, hanem az, hogy tudatosan tenyészt, felelősséget vállal minden egyes általa világra segített kölyökért, és minden döntésével arra törekszik, hogy küllemileg, egészségügyileg és idegrendszerileg is a lehető legjobb kutyák szülessenek.
A tenyésztésben senki sem tud tökéletességet ígérni. De egy lelkiismeretes tenyésztő mindig a legjobbra törekszik, vállalja a döntéseit, és soha nem fordít hátat azoknak a kutyáknak, akiket ő hozott a világra.
Ezért én soha nem azt nézem, hogy egy tenyésztőnek hány kutyája van vagy hány alma születik nála egy évben. Azt nézem, hogyan élnek a kutyái, milyen minőséget képvisel az állománya, mennyit áldoz a tenyészet fejlesztésére, milyen véleménnyel vannak róla azok, akik tőle vittek haza kiskutyát, és hogy évekkel később is ugyanazzal a felelősséggel áll-e a kutyái és a gazdáik mellett.
Mert a tenyésztést nem darabszámban kell mérni. A tenyésztést színvonalban, tudásban, becsületben, felelősségvállalásban és a kutyák iránti elkötelezettségben kell mérni. Ez különbözteti meg az igazi tenyésztőt attól, aki egyszerűen csak kölyköket tenyészt.